15+1 tipp hogy ne etesd túl a gyermekedet

A túlevés rejtett veszélyei gyermekkorban..

Ezért a témáért és a véleményemért biztosan nem leszek a nagymamák kedvence! Sajnos manapság általánossá vált, hogy bármit csinálunk, az együtt jár az evéssel, főleg, ha kisgyermeket nevelünk. A civilizáció hozománya, hogy elvesztettük az éhségérzetünket. Na most sóhajtanak a nagymamák, hogy ez miért is olyan nagy baj?! Azért, mert ez folyamatos túlevéshez vezet: még ki sem ürült az előző adag, már újra csordultig vagyunk. Ezért nem lesz tökéletes az emésztésünk és bármilyen furcsán is hangzik, de az emésztetlen ételből nem tudnak felszívódni a szükséges tápanyagok, így mindenféle hiánybetegségünk lesz. Ez egy ördögi kör, amelyből csak tudatosan lehet kiszakadni. A világ azt üzeni, hogy: “Egyél, ha vidám vagy és akkor is, ha szomorú”. Eszünk menet közben és otthon.  Írok pár példát, amire nem is gondolnánk elsőre:

  • leugrunk a játszótérre és viszünk harapnivalót. Néha megdöbbenek, hogy több gyerek falatozik valamit a játszótéren, mint aki éppen csúszdázik, vagy homokozik
  • elmegyünk egy várva várt programra (koncert, cirkusz, állatkert, bármi..) előbb-utóbb sorban állunk, hogy vegyünk valamit rágcsálni
  • tankolunk és a kasszától valami finomsággal távozunk

A felsorolásban kiemeltem egy-két szót, mert ezekben van a lényeg szerintem. Nem táplálékokat eszünk ilyenkor, vagyis nem olyan nélkülözhetetlen élelmi forrásokat, amelyek hiányában nem tudnánk létezni, hanem csak után töltögetünk. Ilyenkor többnyire egyáltalán nem érzünk éhséget, csak a szemünk, vagy éppen az orrunk az, ami megkívánja ezeket az antitápanyagokat. A probléma gyökere csecsemőkorban kezdődik, amikor az igény szerinti szoptatást úgy értelmezzük, hogy ha a gyereknek bármi baja van, adunk neki egy kis tejet. Létezik ez a probléma akkor is, ha tápszert kap a csecsemő, bár ott annyira nem egyszerű megoldani. Mit okozunk ezzel? Arra szoktatjuk rá a gyermeket, hogy bármi gond van, az evés a megoldás. Ez hamar rögzül és később komoly károkat tud okozni. Pedig a vigasztalásnak rengeteg formája létezik..

Minden szülőnek fontos, hogy gyermeke egészséges legyen, így talán az is, hogy mivel táplálja. Ez a bejegyzés nem annyira a “mivel”-ről szól, hanem inkább a “hogyan”-ról. A gyermekek mint mindent, a táplálkozás alapjait is otthon tanulják meg. Tehát teljes egészében rajtad, a gondviselőjén múlik, hogy fog viszonyulni a táplálékokhoz. Tanítsd meg, hogy az ennivaló táplálja a szervezetet, mint az üzemanyag az autót. Nem tankolunk benzint egy disel autóba, mert tönkre megy. Mutasd meg neki, hogy az evésnek fontos szerepe van, mindig üljetek le és készüljetek hozzá.

Tudom ez így szépen hangzik, de hogy lehet megvalósítani a gyakorlatban? Írok pár egyszerű kis szokásformáló rutint:

  • Ha mindenevő gyereket akarsz, legyél te is az, a példaadás nevel
  • Ne vegyél neki finomságot csak azért, mert szereted, inkább adj neki fókuszált figyelmet, vidámságot
  • Ne szoktasd rá az édes ízre, rajtad múlik később mennyire kívánja majd az édességet
  • Ha már rászoktattad, fokozatosan szoktasd le róla, lsd. a következő pontot
  • Tanítsd meg arra, hogy a nasinak ára van, de nem olyan értelemben, hogy mi mennyibe kerül a boltban. Mutasd meg, hogy meg kell érte dolgozni: minőségi alapanyag kell hozzá, ami nem áll korlátlanul rendelkezésre és idő, amíg elkészül.Vegyen részt a folyamatban.
  • Rágcsáljatok zöldségeket, ha rágni akartok, ahhoz tényleg kellenek a fogak
  • Életkorának megfelelően magyarázd el neki, hogy melyik táplálék miért fontos és mit csinál a szervezetben (pl: a húsitól leszel erős, a zsírtól okos, a szénhidráttól gyors)
  • Ha kiegyensúlyozottan eszik, nem lesz olyan gyakran éhes, a főétkezésekkor mindenből legyen a tányéron
  • Néha koplaltasd, hogy megtanulja mi az az éhségérzet, mond neki, hogy előbb ezt vagy azt csinálunk és csak utána eszünk, ezzel szépen tudod növelni az evés nélküli szakaszokat
  • Ha sütit készítetek, ne a főétkezések megkoronázója legyen, hanem mondjuk az uzsonna, amikor a legjobb az inzulin felhasználás
  • Az általad egészségesnek tartott kész nassolni valókból se tarts otthon több adaggal, mert könnyű egymás után többet is kibontani
  • Étellel semmiképpen ne jutalmazz, a gyermeked nem kiskutya
  • Ne engedd, hogy reklámokat nézzen, amit nem ismer, annak nem fáj a hiánya
  • Ne vidd magaddal vásárolni, így nem fog kunyerálni
  • Ne áltasd magad, attól, hogy valami teljes kiőrlésű, még nem lesz egészséges, mindig nézd meg az összetevőket
  • Ne engedd rágózni, mert közben, a rágástól folyamatosan termelődnek az emésztőenzimek, de nincs, amit megemésszenek
  • A víz legyen a szomjoltó, a 100%-os gyümölcsleveket is hígítsd, cukor bombák

Lehet, hogy komoly szavakat használtam, de talán tippeket is sikerült adnom. Arra szerettem volna rávilágítani, hogy a gondoskodásnak, kedveskedésnek ezernyi módja van. Nem fontos, hogy minden tanácsomat megfogadd, csak legyenek alapjaid, amikhez ragaszkodsz. Ha következetes vagy, gyermeked érezni fogja, hogy ez is fontos dolog és már félig nyert ügyed van. Szép fokozatosan ki tudod bővíteni az egészségre törekvő szokások körét. Lehetnek kivételes alkalmak, mit az ünnepek vagy a születésnapok – , amikor megvan az oka, hogy miért tértek el a megszokottól, – mert, ezek erősítik a mindenen napok szabályszerűségeit.

A cikk elején szereplő kép saját készítésű, az itthoni, kedvenc nasik cukortartalmát ábrázolja. A hat kocka, a második sorban középen egy felnőtt ajánlott napi cukor adagja, értelemszerűen egy gyereknek ettől kevesebbet kéne fogyasztania..