Nagyböjt: méregtelenítés, megbocsátás?!
Sok mindent cipelünk magunkkal, amit le is tehetnénk, ezeket a terheket a csodálatos magyar nyelv találóan mérgeknek nevezi. Nem tesz különbséget testi és lelki mérgek között, hiszen azok egységet képeznek. Ugyanazt a szót használhatjuk a szervezetünkben felgyülemlett salakanyagokra és az idegrendszerünket és kedélyünket felborzoló hatásokra is. A legjobb az egészben, hogy a tudomány mai állása szerint ezek-oda vissza hatnak. Tehát, ha tele vagyok salakanyaggal, számolhatok a rossz kedéllyel és valószínűleg kötekedősebb, vagy sértődékenyebb vagyok, de ugyanúgy a szívemben hordott harag, idővel meg fogja mérgezni az egész fizikális valómat, a testemet.
Nem is olyan régen kezdődött a Nagyböjt. 40 nap a tisztulásra. Persze ma már nem vesszük ezt olyan szigorúan, hiszen csak pénteken nem eszünk húst és mindössze két nap vagyunk arra „kényszerítve”, hogy csak háromszor együnk és egyszer lakjunk jól. Pedig lehet, hogy nem ártana gyakrabban élnünk a lehetőséggel, és nem laknánk jól, lehet, hogy a gondolataink is tisztábbak lennének..
De ez a bejegyzés nem az aszkétikus böjtről szól, hanem a lelki méregtelenítésről.
Hamvazószerdán elmentem az esti misére és a prédikációból az ragadt meg legjobban, hogy valami olyasmiről kellene lemondanom, amihez igazán RAGASZKODOM. Rádöbbentem, hogy jelenleg ez a haragom. Olyan embernek tartom magam, aki foglalkozik a lelkével, talán néha kicsit sokat is. Most mégis azt érzem, hogy bezártam a szívembe a mérgemet és azt mondogatom, hogy ez nekem így jó, de sajnos vissza-vissza tér hozzám, hol álmomban, hol mások kritikáin keresztül. Kellene valamit kezdenem vele, de nem tudok egy bizonyoson ponton túl jutni. El kellene engednem, de nem tudom. Ezt miért nem tanítják az iskolákban? Van egy könyvem: Anthony de Mello S. J.: Test és lélek imája, amely tulajdonképpen egy lelkigyakorlatos könyv, amely 45 praktikus gyakorlaton keresztül juttat el a tudatosságtól az áhítatig. Valóban gyakorlatokról van szó, mert megtanít, hogy érzékeljük a testünket, hogyan csendesedjünk el, mit kezdjünk a csapongó gondolatainkkal. Szóval a 20. gyakorlat ebben a könyvben: „A neheztelés feloldása”. A bevezetőben megismerhetjük, hogy mit is jelent, ha neheztelünk valakire, hogyan és miért mérgez meg minket. Egy újabb beszédes szó, megint csak a terhet fejezi ki, nem könnyű a mérgünkkel együtt élni. Aztán jön a gyakorlat ismertetése, amelyet röviden, pár pontban összefoglalok.
- Képzeljük magunkkal szembe azt a személyt, aki megsértett és hangosan, ahogy csak tudjuk, adjuk ki magunkból a haragunkat. Akár egy párnát is püfölhetünk közben vagy kiabálhatunk is, a lényeg, hogy adjunk ki magunkból mindent, ami a csövön kifér. Figyeljünk oda rá, ha félünk attól, hogy kiálljunk az igazság mellet és ezért mutatkozunk szelídnek, akkor csak a gyávaságunkat takargatjuk.
- Miután jól kiüvöltöttük magunkat, képzeljük magunkat a másik fél helyébe, és próbáljuk átélni, hogy ő mit érezhetett a sérelmet kiváltó esemény alatt. Tudatosítsuk magunkban, hogy nem direkt bántott meg minket, valamit félreértett vagy nagyon boldogtalan. Ezen a ponton már lehet valami együttérzést észlelni a szívünk mélyén.
- Ha az előzőek nem vezettek eredményre, akkor minden bizonnyal azok közé az emberek közé tartozunk, akik szeretik a haragot gyűjtögetni, esetleg semmi nem elég jó nekünk. Ezen akkor tudunk úrrá lenni, ha elengedjük másokra vonatkozó elvárásainkat. Ekkor tegyük fel magunknak a kérdést: „TÖRŐDNI AKARUNK-E AZ ÉLETTEL ÉS A HELYES EMBERI KAPCSOLATOKKAL, VAGY PEDIG AZOK KÖZÉ AZ EMBEREK KÖZÉ TARTOZUNK, AKIK DÉDELGETIK MAGUKBAN A NEHEZTELÉST, KÖZBEN AZON PANASZKODNAK, HOGY NEM TUDNAK TŐLE MEGSZABADULNI?!”
- Ha igennel válaszoltunk a kérdésre és le akarunk mondani haragunkról, akkor képzeljük magunk elé a kereszten függő Jézust..alaposan nézzünk meg minden apró részletet, majd nézzünk rá a neheztelésünk jelenetére..majd újra a kereszten függő Jézust nézzük. És mindezt addig ismételgessük, amíg a szívünkben nem érzünk megkönnyebbülést.
Elvégeztem a gyakorlatot és megértettem, hogy milyen semmiség az én sérelmem, DE nem tudok szabadulni, mert visszatér. Erre is kínál megoldást a könyv: „Ne csodálkozzunk, ha a neheztelő érzés visszatér egy idő múlva. Bánjunk vele türelmesen. A negatív érzésekről való lemondás a legtöbb ember számára akkora áldozatot jelent, amit nem képes meghozni egyetlen gyakorlat alkalmával!”
Akkor jó, talán nem vagyok reménytelen eset és idővel jobb lesz. Akik meg tudnak bocsátani, azok bebocsátást nyernek. Szóval fontos dolog. De nem annak, aki megbántott, csakis saját magamnak. Akire mérges vagyok, lehet, hogy jogtalannak érzi az én haragomat, de nekem muszáj valahogy túljutnom ezen.
A böjt nekem mindig együtt jár azzal, hogy amennyire tudom, távol tartom magam a zenétől és befelé figyelek. Most megpróbálok a gondolataimra is féket tenni, hogy jobban lássam a kereszten függő Jézust az én sérelmem helyett. Remélem, mire megérkezik a Húsvét sikerül letennem ezt a terhet és valóban méregtelen leszek..